A baktériumok kommunikációjának fontos szerepe lehet az élelmiszerek megromlásában, ezért a legújabb kutatások ezt igyekeznek feltárni, megakadályozni.

Ellentétben korábbi vélekedéssel, a baktériumok nagyon sokoldalú lények. Képesek kommunikálni is, nemcsak saját populációjukon belül, hanem fajaik között, sőt a növényekkel és állatokkal is – olvasható Farkas József akadémikus és Mohácsiné Farkas Csilla, a biológiai tudományok kandidátusa Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos folyóiratban megjelent cikkében.

Fotó: Élelmiszer-vizsgálati Közlemények

A Budapesti Corvinus Egyetem, Élelmiszer-tudományi Karának tanárai szerint ez a kommunikáció olyan szerves vegyületek kibocsátását jelenti, amelyek a saját populációk, illetve a többiek partner” viselkedésének a változását is indukálják.

Átjárnak a szomszédba

Leegyszerűsítve arról van szó, a baktériumok különböző anyagokat állítanak elő, azokat elküldik a szomszédba, így a közvetlen közelükben lévő baktériumok megtudják, hogy ott milyen folyamatok zajlanak, és ennek következtében kölcsönhatásba lépnek egymással. Ezt a majdnem intelligensnek nevezhető kommunikáción alapuló együttlétet a tudomány quorum sensingnek nevezi. 

Ez azért lényeges, mert a különböző, a szakzsargonban bioaktív anyagként emlegetett, összetevők, mint például antioxidánsok, tartósítószerek, savanyúságot szabályozó anyagok befolyásolják a baktériumok közti kommunikációt, azáltal,hogy a baktériumok életjelenségeit befolyásolják, hatással lehetnek a baktériumok közti kommunikációra.

Eltarthatóságé a főszerep

A legfrissebb kutatások pedig azt mutatják, hogy a más mikrobákat elpusztító, nagy koncentrációkban használt antibiotikumok kis koncentrációkban kedvező hatást fejthetnek ki.

Azt a tudósok, kutatók eddig is tudták, hogy létezhet kommunikáció a baktériumok között, de nem volt róla részletes információ. A baktériumok kommunikációjának kutatása a laikusok számára pedig azért lényeges, mert a baktériumok közötti kommunikáció meggátolásával számos élelmiszernél megelőzhető, hogy korán megromoljon, másként, sok esetben meghosszabbítható az eltarthatósága.

Ha tetszett a poszt, és érdekli a bolti árak alakulása, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!