Bár a libahús ára számottevően 40 százalékkal csökkent az elmúlt évben, ez inkább rossz, mint jó: a magyar libatartók több ezer tonnával visszafogják a termelésüket. 

A legújabb agrárpiaci trendek eredményeként sokkal olcsóbb lett a libahús az agrárpiacon. A fagyasztott liba kilónkénti ára, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) szerint a 2012-ben megszokott 3,8-4 euróról 2013-ban 2,2-2,4 euróra esett, a darabolt libatrmékek ár pedig ezzel párhuzamosan 7,5-8 euróról 4-5,5 euróra csökkent.

Az árfolyamcsökkenés a Magyar Nemzeti Bank 2012-es és 2013-as éves átlagos árfolyamadataival számolva forintban is jelentős. A kilós fagyasztott liba kilónkénti ára 1100-1200 forinról 650-710 forintra, a darabos termékeké 2200-2300 forint körüli szintről 1300-1600 forintra esett. 

Az árcsökkenésnek azonban korai örülni, mivel az AKI agrárpiaci jelentése szerint a libatartók az árak alakulása miatt 9-10 százalékkal - a tavalyi 39,6 ezer tonnáról 36,9 ezer tonnára - tervezik csökkenteni a termelésüket.

Kevés liba fogy

A magyarok körében egyébként a sertés- és a  baromfihús legkedveltebb húsféle, a hivatalos statisztikák szerint a teljes húsfogyasztás 44-44 százalékát adják, fejenként évente nagyjából 24-24 kilót eszünk belőlük. A baromfihúsokon belül a csirke és a pulyka viszi a prímet, a kacsahús- és libahúsfogyasztás viszonylag alacsony, bár pontos friss adatok nem elérhetőek

Az egyik legfontosabb exportcikknek számító libahús (ezen belül a libamáj) részben a viszonylag magas ár miatt kvébé népszrű, mint mondjuk a csirke. A sima (nem hízott) libahúsfélék ára is bőven - legkevesebb 10-20 százalékkal - meghaladja a csirkehúsokét. A Mindenár.hu adatbázisa szerint az elmúlt hónapokban egész libát kilónként több mint 1100 forintért lehetett kapni, míg az egész csirke ára 500-700 forint volt. 

Ha tetszett a poszt, és érdekli a bolti árak alakulása, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre - időszakra - vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Melyik tej üres? - tejiránytű a vásárláshoz

Felsorakoztak a tejfölök - spórolni is lehet velük

A boltláncok rangsora: mennyi bevétel termel egy dolgozó?

Mikor kerüljük el a boltokat?