Az egyik alapvető élelmiszer, a krumpli jelentősen drágult tavalyhoz képest, a piacokon minőségtől függően 90-300 forint körül van az ár, az áruházláncok pedig 110-140 forintért kínálják, ami elmarad az átlagos ártól. Mivel drágulás jöhet, ezért érdemes feltankolni. 

A legfissebb adatok szerint a krumpli országos átlagára 164 forint volt novemberben, az elmúlt 12 havi átlag pedig 178 forint volt. Ezzel szemben tavaly novemberben még 133, egy évvel korábban pedig 88 forint körül mozgott az ár. 

 Időjárás, áfa és a többi

A jelentős áremelkedésnek több oka van. Eleve kevesebb krumplit vetettek el a termelők, ráadásul komoly károkat, terméskiesést okozott az időjárás.

További probléma - ahogy arra Kecskés Gábor, a Országos Burgonyaszövetség elnöke egy közelmúltban tartott előadásában utalt -, hogy a hazai kereslet már-már trendszerűen csökken. A nagy kiszerelésű burgonya iránti kereslet gyakorlatilag elvesztette jelentőségét, de az áruházakban is jóval kevesebb mennyiség kerül értékesítésre mint néhány évvel korábban.

A szakember a magas áfa mellett az általános vásárlóerő gyengülését és a megváltozott fogyasztói szokásokat sorolta az okok közé. Mindezek eredményeként a termelői ár 30 százalékkal nőtt, ennek pedig egyenes hozadéka, hogy a fogyasztói ár is jelentősen emelkedett. 

Belőtték az árakat

A krumplifronton kialakult helyzet miatt elképzelhető, hogy tovább drágul a krumpli. Az sem kizárható, hogy a jövő év elején importra szorul Magyarország, bár az ágazati szakértők szerint az sem jelentene feltétlenül megoldást. Ugyanis az importból származó krumpli ára is magas lenne, mert az időjárás az európai krumplitermelőket sem kímélte. 

A legnagyobb budapesti piacokon pedig minőségtől függően 100-300 forint között szóródik az ár, a Mindenár heti válogatása szerint pedig az áruházláncokban az átlagár alatt kapható a krumpli. 

A Lidl például kizárólag szombaton 1111 forintért ad 10 kilót. A többi áruházlánc (Spar, Tesco, CBA) pontosan azonos árat szabott meg: a jövő hét közepéig 139 forintos áron kínálják a krumplit, az Auchanban az 5 kilós kiszerelés 699 forint, ami szintén 140 forintos kilós árnak felel meg. Ha a szakértők jóslata beválik, és drágulni fog a krumpli, akkor érdemes felhalmozni egy kisebb-nagyobb mennyiséget a mostani árakon. 

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a korábbi posztok, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!