A szaloncukor kilóját az akciós kínálatok szerint a héten a legolcsóbban 750-770 forintért lehet megvenni, a márkás szaloncukrok ára azonban jóval magasabb. 

Az egyik legnépszerűbb karácsonyi termék, a szaloncukor egyelőre nem mindegyik lánc heti akciós ajánlatában jelent meg, de azért találni kedvező ajánlatot. 

A termék erejét jelzi, hogy a GfK Hungária piackutató társaság adatai szerint a tavalyi szezonban egy háztartás átlagosan 4026 forintot költött egyenként 2,9 kiló szaloncukor megvásárlására, és a háztartások kevesebb mint fele vásárolt ebből a termékből. A legkedveltebb a zselés szaloncukor volt, majd a marcipános ízesítés következett. 

A GfK szerint az ár a legfontosabb a vásárlók döntésénél, ezt bizonyítja, hogy emelkedik a kimért szaloncukrok aránya a teljes szaloncukor-eladásból: míg 2010 karácsonyán a háztartások által megvásárolt mennyiség kevesebb mint fele származott kimért termékekből, addig ez az arány 2012 karácsonyára 60 százalék fölé emelkedett.

A Mindenár heti akciós válogatásában szereplő legolcsóbb kimért szaloncukorból több mint 5 kiló férne bele a GfK által említett, egy családra jutó több mint 4 ezer forintos szaloncukor-kiadásból, vagyis a tavalyi átlagnál olcsóbban lehet beszerezni. A Penny Marketben ugyanis egy kiló kimért szaloncukor (többféle ízesítésű, köztük zselés) 749 forint. Az Auchan is akciózik, 769 forintért adja a kimért szaloncukrot.

Olcsóbb a tavalyi átlagnál

Az országos akciós kínálatban nem mindenhol jelenik meg, de természetesen a többi áruházláncban is kapható a kimért szaloncukor: a CBA Cent Blaha Lujza téri egységében a hét közepén 799 forint volt a kimért szaloncukor kilója. A Lidlben és a Sparban pedig 999 forintért adtak egy kilót, utóbbi árak szintén bőven elmaradnak a GfK által mért közel 1400 forintos kilós tavalyi átlagártól. 

A kimértnél jóval magasabb áron kaphatóak a dobozos, márkás szaloncukrok. Az ismertebb márkák (pl.: Szamos, Milka, Bonbonetti, Stühmer) kilós áron több ezres tételt jelentenek. A Mindenár szerint a márkás termékek esetében érdemes odafigyelni a kilós árra. Például a Stühmer egyik válogatása 185 gramm, amely a Sparban 999 forintba kerül, míg a Szamos válogatása az Aldiban ugyanennyi, de csak 161 gramm szaloncukor jár érte.