Megnéztük, hogy az inflációt befolyásoló termékek közül melyik drágult a legjelentősebben. 

A statisztikai hivatal egy rakás termék és szolgáltatás árának alakulását nézi hónapról hónapra, és ezek alapján jön ki az inflációs mutató. Azt vizsgáltuk, hogy 2012. áprilisához képest melyik termék drágult a legnagyobb mértékben.

káposzta drágulás árkörkép azelsosprint

Meglepő lehet a végeredmény. A fejes káposzta lett ugyanis az első: 1 kiló fejes káposzta ugyanis 110 forintba került 2012. áprilisában, miközben idén áprilisban 228 forintot kellett érte adni. Ez pedig 107 százalékos drágulás, azaz több mint a duplájára nőtt az ára. Az alábbi adatgrafikán jól látszik, hogy a káposzta az utóbbi években fokozatosan drágult.

Ha tavaly áprilishoz képest nézzük a termékeket, akkor a késői burgonya lett az első helyezett. Ebből egy évvel ezelőtt 1 kilót 129 forintért lehetett megvenni, idén azonban már 185 forint volt az országos átlagár, ami 43 százalékos áremelkedést jelent

Pici káposztatörténelem

Visszatérve a káposztához. Az egészséges étrendhez hozzátartozó savanyúságok egyikének, a savanyú káposztának a legfőbb alapanyaga a fejes káposzta. A savanyú káposztának - az élelmiszer-biztonsági hivatal szerint - gazdag a vitamin- és rosttartalma, különösen sok C-vitamin van benne.

A savanyú káposzta már az időszámításunk előtti harmadik században ismert étel volt, az elkészítés folyamatát pedig feltehetően az ókori Kínában  találták ki. A káposzta termesztése kb. 2500 évvel ezelőtt kezdődhetett, azóta már az egész világon elterjedt zöldségféle.

A Mindenár.hu Facebook-oldalát itt szeretheti.

Mindenár.hu-posztok az utóbbi napokból, hetekből:

Feketepontot kapott a zsírszegény tej

Hogyan használjuk a vajat? Egyszerűen csodát tesz a hússal

Hogyan válasszunk fagyizót?

Vaja olcsón vagy drágán? Háromszoros különbség az árakban

Legyél te is padlizsánszakértő!