Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Felsorakoztak a tejfölök - spórolni is lehet velük

Az áruházláncokban 500 forintról indul a tejföl kilós ára, de azért érdemes körülnézni, mert azonos gyártó termékei között is lehet jelentős különbség - derül ki a Mindenár.hu tejfölválogatásából. 

"A tejföl tejből, tejszín vagy vaj hozzáadásával, homogénezéssel és tejsavbaktérium-színtenyészettel végzett, alvasztással készült savanyú tejszín" - így htározza meg a Magyar Élelmiszerkönyv az egyik kedvelt tejterméket, a tejfölt. 

A KSH adatai szerint egy év alatt tejfölre, joghurtra és kefírre fejenként összesen átlagosan 6300 forintos költöttünk tavalyelőtt, ez pedig az ötöde annak, amit tejre és tejtermékekre, sajtra és tojásra összeesen költött egy ember 2012-ben.

A Mindenár.hu friss összeeállításában most a tejföl és a másik kedvelt termék, a túró áll. A tejfölből a különböző áruházak különböző márkákkal akcióznak, ám akad olyan termék, amely bár más csomgaolásban van, ugyanaz a gyártója. Ilyen például az Auchanban csütörtök estig akciós vödrös Magyar tejföl, amelyért 549 forintot kell adni (kilós ár 645 forint), miközben a Tescóban most csütörtöktől jövő szerdáig a másik csomagolású, ugyanúgy 20 százalékos zsírtartalmú 850 grammos szintén Magyar tejföl csak 449 forint (kilós ár 528 forint). (Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy teljesen azonos termékről van szó, de a gyártó ugyanaz a cég.)

Az akciós tejfölök ára egyébként 500-650 forint között szóródik, túrók esetében a kilós ár 800-920 forint között mozog. A laktózmentes tejföl és túró is megtalálható a kínálatban, ám ezek drágábbak, a tejföl kilós ára 800, a túróé 1400 forint. 

Ha tetszett ez a poszt, vagy a többi bejegyzés, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre - időszakra - vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

A boltláncok rangsora: mennyi bevétel termel egy dolgozó?

Mikor kerüljük el a boltokat?

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!


 0
Tovább

Íme a boltláncok rangsora - egy dolgozóra jutó bevétel alapján

A Mindenár.hu összevetette a boltláncokat az egy dolgozóra jutó árbevétel alapján. A német kézben lévő diszkontláncok vezetik a rangsort.
Minden évben megjelenik a magyarországi áruházláncok árbevétel alapján elkészített rangsora, amelynek élén a Tesco áll. A Mindenár.hu azonban megvizsgálta az egy dolgozóra jutó árbevételt, és így teljesen átalakul a sorrend. (A felmérésben nem szerepelnek a franchise-alapon működő magyar láncok, mint a CBA, Reál, vagy a Coop, és azt is hozzá kell tenni, hogy a Spar szerepel az össszevetésben, de neki is vannak franchise-partnerei.)
 2
Tovább

Hússal csábítanak

Széles húskínálattal nyitották az évet a boltok: egy csomó sertésféle mellett az is talál kedvező árú terméket, aki nem akar a nyers hús előkészítésével vacakolni - derül ki a Mindenár.hu friss válogatásából.

Sokféle húst adnak akciósan a boltláncok az új év első hetében. Sertéslapocka 840-1100 forintért kapható a Tescóban és az Auchanban. Sertéstarja kilója is ezer alatt elérhető, ahogy darált hús is van ezernél olcsóbban. A csirkecomb kilós ára pedig 700 alatt mozog.

A boltok azokra is gondoltak, akik nem szeretnek a nyers hússal vacakolni: fagyasztott rántott csirke 950-1300 forintért lehet kapni súlytól, márkától, boltlánctól függően.

A Mindenár.hu heti válogatásából kiderül az is, hogy a múlt év utolsó heteiben majdnem mindig volt 100 forintnál olcsóbb akciós liszt, ám az év első heti akciós termékei között csak 100 forintnál drágább lisztek szerepelnek.

Ha tetszett a poszt, kövesse a Mindenárat a Facebookon: facebook.com/mindenar


 0
Tovább

Lencse- és virslivadászat szilveszter előtt

A Mindenár.hu válogatása szerint a lencse kilós ára 270-400 forint körül alakul, a virsli kilónként 400 forintról indul. 

A boltláncok a karácsony után ráfordultak a szilveszterre: többek között lencsékkel, pezsgőkkel és virslikkel akcióznak. A Mindenár.hu áttekintette a boltok akcióit a szilveszteri alaptermékekre koncentrálva.

Valamennyi áruházban rengeteg pezsgő, sör, virsli és lencse került az akciós kínálatba. A lencse kilós ára 300 forint alól indul, de van 400 forint feletti egységár is. 

A virsliknél is nagyon széles a kínálat. A baromfivirsli kilója közel 400 forint, frankfurti virsliből egy kiló 500-600 közötti áron vihető haza több áruházláncból. A sima sertésvirsli 750 grammos kiszerelésben 380 forintba kerül. 

A virslihez passzoló mustár kilós ára 400-800 forint között szóródik márkától függően. A pezsgőkből már márkás is kapható 600 forint alatt, az egyik legismertebb márka, a Törley palackjáért sem kell 800 forintnál többet adni több áruházláncban. 

Ha tetszett ez a poszt, vagy aa többi bejegyzés, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre - időszakra - vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Mikor kerüljük el a boltokat?

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!

 0
Tovább

Mennyiért adják a pezsgőt?

A kevésbé ismert pezsgőmárkák palackja 500 forint alatt van, a márkásakért pár száz forinttal többet kell fizetni az áruházláncok jövő hét közepéig tartó akciói alapján - derül ki a Mindenár.hu válogatásából, amelyben egy nagyágyú is szerepet kapott.

Az év végi ünnepek egyik fontos kelléke a pezsgő, amely több száz éves múltra tekint vissza. A legenda szerint a Champagne régióban található hautvilliers-i bencés apátság egyik szerzetese, Dom Perignon találta ki ezt a borfajtát, de tényszerű bizonyítékokkal ezt természetesen nem lehet alátámasztani - az ugyanakkor tény, hogy a szőlő nagy barátjaként ismert szerzetes sokat tett a pezsgőgyártás megalapozásáért.


Epernay - az egyik pezsgőfalu Champagne-ban (Forrás: Wikipedia)

 0
Tovább