Betörtek a dinnyék a boltokba

Valamivel 200 forint alatti kilós árral érkeztek meg az első dinnyék.

Megjelentek a boltláncok akciós kínálatában a görögdinnyék. Az Aldi és az Auchan azonos árat szabott nekik, kilónként 199 forintért adják, a Sparokból azonban 189 forintos kilós áron elhozhatóak. A három boltlánc közül egyedül az Auchan árulta el, hogy honnan jön a dinnyéje: Görögországból, a többi láncnál katalógusából nem derül ki a származás.

Mindenár.hu árkörkép azelsosprint

Az igazi dinnyeszezon egyébként majd egy hónap múlva indul július környékén, akkor majd a boltokba a magyar dinnyék, addigra remélhetőleg az ár is barátságosabb lesz. A magyar dinnyék tavaly komoly támogatást is kaptak. Az agrártárca ugyanis arra kérte a vásárlókat, hogy ne Görögországból érkező, hanem magyar dinnyét vegyenek, egyrészt, mert az utóbbi frissebb, másfelől a dinnyeágazat több mint 10 ezer embert tart el. Emellett az adóhatóság és az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal is rákapcsolt dinnyeügyben. Emellett tavaly a boltláncok is beálltak a sorba, tavaly júliusban többek között a Tesco, a spar és a Lidl is közölte, hogy kizárólag magyar dinnyét árul a szezonban.

A Mindenár.hu adatai szerint tavaly ugyanebben az időszakban - május utolsó hetében - az Auchan és a Penny árult akciós dinnyét, akkor még 299 forintos kilós áron, majd 1-2 hét múlva már 200 forint alá süllyedt az ár, majd július végén, augusztus elején már 100 forint alatt volt az ár jellemző.

Adatok a főszereplőről

Egy átlagos görögdinnye 91 százalékban tartalmaz vizet az amerikai mezőgazdasági minisztréium adatbázisa szerint. 100 gramm dinnyében (itt az ehető - azaz piros - részről van szó) 30 kilókalória van, a szénhidráttartalom 7,5 gramm, amiből 6,2 gramm cukor.

Van benne továbbá többek között C-vitamin (8,2 milligramm), emellett kálcium (7 milligramm), magnézium (10 milligramm), de még vas is, igaz utóbbiból a többihez képest kevés (0,24 milligramm).

A Mindenár.hu Facebook-oldalát itt szeretheti.

Mindenár.hu-posztok az utóbbi napokból, hetekből:

Hogyan válasszunk fagyizót?

Ésszel emberek! Attól még, mert természetesen, nem feltétlenül ártalmatlan

Hogyan vegyünk gyrost?

Feketepontot kapott a zsírszegény tej

Hogyan használjuk a vajat? Egyszerűen csodát tesz a hússal

 

 0
Tovább

Ne habzsold, ha sok Aloe vera van benne!

Az Aloe vera növényt sok termékben használják, például kozmetikumokban, de előfordulhatnak élelmiszerekben is - a fogyasztásuknál azonban nagyon észnél kell lenni.

A tudomány ugyanis azt javasolja, hogy csak az olyan aloe verás készítményeket - például étrend-kiegészítőkes fogyasszuk el -, amelyekben az úgynevezett alointartalom nem éri el 0,1 milligramm/kilogrammos határértéket. Ergó, ha aloe verás készítményt vásárolna, akkor nézze meg, mennyi az alointartalmat. Az Országos Élelmiszer- És Táplálkozástudományi Intézet szerint Szakértői Testülete ugyanis az Aloe verát és egyéb Aloe-fajokat (Aloe ferox, Aloe arborescens) "az étrend-kiegészítőkben és az egyéb anyagokkal dúsított élelmiszerekben alkalmazásra nem javasolt növények listáján tartja", abban az esetben, ha az adott termékben az alointartalom átlépi az említett (1mg/kg) limitet.

Mindenár.hu étrend-kiegészítő

A hatóanyag-növelést célzó kérelemre 2013-ban kiadott tudományos állásfoglalás indoklásából kiderül, hogy az Aloe-fajok használata kizárólag a székrekedés  rövid  távú  kezelésére  javasolt,  ha pedig a két hetet esetleges meghaladja a kezelés, akkor már orvosi felügyeletre van szükség. Mivel az Aloe hashajtó hatású, ezért hosszabb távú használatánál visszafordíthatatlan hatást okozhat a szervezetben, az állásfoglalás szerint csak abban az esetben használhatóak hosszabb távon, ha más készítmény alkalmazása nem hoz eredményt. A szakértői állásfoglalás szerint az Aloe-tartalmú készítmények  folyamatos vastagbél-irritációt okozhatnak, ez pedug növeli a daganatos betegség kockázatát. Emellett az aloés készítmények "súlyos folyadék és  elektrolithiányt" eredményezhetnek, ez pedig szintén komoly veszélyt jelenthet. (A részletes, részben szaknyelven írt tudományos állásfoglalást itt olvashatja el.)

Mivel az OÉTI az említett 0,1 mg/kg limitet tartja érvényben, ezért nem valószínű, hogy a forgalomba kerülhet ennél magasabb alointartalmú készítmény, de az előfordulhat, hogy az interneten külföldről lehet a határérték feletti készítményt vásárolni. Az állásfoglalás alapján azonban ezekről mondjuk le.

A Mindenár.hu Facebook-oldalát itt szeretheti.

Mindenár.hu-posztok az utóbbi napokból, hetekből:

Hogyan válasszunk fagyizót?

Ésszel emberek! Attól még, mert természetesen, nem feltétlenül ártalmatlan

Hogyan vegyünk gyrost?

Feketepontot kapott a zsírszegény tej

Hogyan használjuk a vajat? Egyszerűen csodát tesz a hússal

 0
Tovább

Amit tudni akartál a jégkrémekről

Az apropó a hétvégén beköszöntött meleg. Tanácsok az idei első jégkrémezéshez. 

Arról, hogy hogyan érdemes fagyizót választani ebben a posztban írtunk, most pedig következzen egy jégkrém-kisokos, ha először nyalnál jégkrémet az idén. 

Mindenár.hu azelsosprint jégkrém időjárás meleg

- A jégkrémekről a csomagolás árulja el a legtöbbet, amelyek ismertetni kell, hogy milyen jégkrémkategóriába tartozik a termék. (Valamint az ízesítést is fel kell tüntetni, de erről lentebb is írunk.)

- Meglepő lehet, de hétféle jégkrémkategória van. Ezek a következők: tejjégkrém, tejes jégkrém, tejes gyümölcsjégkrém, gyümölcsjégkrém, (sima) jégkrém, szorbé (sorbet) és a vizes jégkrém. A legszigorúbb szabályok a tejjégkrémekre, a legenyhébbek pedig a vizes jégkrémekre vonatkoznak. 

- A jégkrémkategória mellett az ízesítést is. Ha a csomagolás szerint valamilyen "ízű", például "málnaízű", akkor a jégkrémnek semmi köze a gyümölcshöz, a példában szereplő málnához. Pusztán az (málna)aroma miatt lesz olyan vagy ahhoz hasonló ízű. Fontos szabály, hogy a valamilyen 'ízű" jégkrémek csomagolásán tilos képpel vagy rajzzal utalni az adott gyümölcsre, ez az előírás igyekszik biztosítani, hogy a vásárlókat nem lehessen megtéveszteni. 

- Ha nem gyümölcsről, hanem csokoládéról van szó, akkor a következő a helyzet. Ha csokoládés jégkrémként árulják, akkor minimum 2 százalékban kell kakaó- vagy csokoládé-terméket tartalmaznia, és nem lehet benne kakaóízű vagy csokoládéízű aroma. Tehát, ha csokoládéízűként áráuljak, akkor viszont mehet az aroma. 

- Csak sértetlen csomagolású jégkrémet vegyünk. 

- A jégkrémek mínusz 18 Celsius-fokon érzik jól magukat, másképp: ennyi fokon őrzik meg a minőségüket. Ha a boltban az adott hűtőpultban ennél magasabb a "hőfok", akkor inkább hagyjuk ott. 

- A megolvadt jégkrémet ne fagyasszuk le újra.

(Az összeállítást a élelmiszer-bitonsági hivatal anácsai alapján készítettük, aki még részletesebben szeretne olvasni a jégkrémekről és a jégkrémkategórikról, az a hatósági oldalon ezt megteheti.)

A Mindenár.hu Facebook-oldalát itt szeretheti.

Mindenár.hu-posztok az utóbbi napokból, hetekből:

Hogyan válasszunk fagyizót?

Ésszel emberek! Attól még, mert természetesen, nem feltétlenül ártalmatlan

Hogyan vegyünk gyrost?

Feketepontot kapott a zsírszegény tej

Hogyan használjuk a vajat? Egyszerűen csodát tesz a hússal

 1
Tovább

Bizarr ügy: attól még, mert természetes, nem feltétlenül ártalmatlan

A gyógyításban egyre nagyobb sláger a növényi készítmény, de előfordul, hogy a mellékhatásokat nem tudják az érintettek. 

A Clinics and Research in Hepatology and Gastroenterology című tudományos folyóiratban belga kutatók egy bizarr esetről számolnak be. Egy étrend-kiegészítő toxikus hepatitiszhez vezetett. Az Élelmiszerbiztonsági Szemelvények esetről számolnak be. Egy 77 éves férfit vittek be a kórházba sárgasággal és májkárosodásra utaló laboratóriumi leletekkel. Mielőtt kórházba került, a beteg a magas vérzsírértékei miatt egy vörösrizs-élesztőt és zöldtea-kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítőt fogyasztott. Azonban a tudomány számára ismert, hogy mindkét összetevőnek májkárosító hatása van. Az orvosok vizsgálata nyomán kiderült, az étrendkiegészítő okozta a megbetegedést. Miután nem evett belőle többet, a májfunkciói normalizálódtak. 

A szakemberek szerint a történet azért fontos, mert a gyógyszerek természetes növényi hatóanyagokat tartalmazó alternatívái nem tekinthető ártalmatlan, mellékhatásoktól mentes készítményeknek.

 

 0
Tovább

Hogyan vegyünk gyrost?

Az alábbiakra oda kell figyelni.

- Bár vásárlóként nehéz ellenőrizni, de, ha sokszor járunk egy-egy gyrososnál, akkor a büfésnek sokszor kell kezet mosnia, mivel a gyrosnyárson lehetnek baktériumok. 

gyros élelmiszer-biztonság Mindenár

- Nem véletlenül forgathatóak a gyrosnyársak: ahhoz, hogy minden oldalról jól átsüljön a hús, szükség van a pörgetésre. 

- Ha nem sült eléggé át a hús, és ez látszik is, akkor menjünk tovább. 

- Akkor is, ha a gyrosos nem a rendeléskor szeleteli le az adagunkba szánt húst. Ez azért fontos, mert így lehet kiküszöbölni, hogy a nyárson lévő nyers hús leve rácsöpögjön a már megsült, az adagukba szánt húsra. a Nyers hús leve ugyanis veszélyes lehet. 

- Fontos szabály az is, hogy a büfésnek a megmaradt gyrost ki kellene dobnia. Ha azt látjuk, hogy nyitáskor mondjuk nyárson maradt húsból akarnak adni, akkor menjünk tovább.

- Ha gyrostálat kérünk, akkor a köretet melegen tartott fém tégelyekből ki szedni, a salátákat pedig hűtött, hidegen tartott pultból kérjük. 

- Ha nem elég forró a gyros, kérjük meg őket, hogy melegítsék meg. 

A poszt az élelmiszer-biztonsági hivatal (Nébih) összefoglalója alapján készült. 

 3
Tovább