Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A fizetések legyőzték az élelmiszereket

Tavaly decemberben naponta közel 13 milliárd forintot költöttünk élelmiszerre. Öt évvel korábban 11,44 milliárdot. A 13 százalékos emelkdéssel párhuzamosan a nettó bérek pedig 25 százalékkal nőttek.

December a kiskereskedelemben a legfontosabb hónap, akkor a legjelentősebb a forgalom. A Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölte a friss adatokat, amely szerint 855 milliárd forintra rúgott a forgalom.

Ezen belül az egyik legjelntősebb tétel az élelmiszerkiadás, amely a dohánytermékek és italok forgalmát is tartalmazza. Tavaly decemberben ezekre összesen 400 milliárd forintot költöttünk, ami napi szinten közel 13 milliárd forintos átlagos forgalomnak felel meg.

 0
Tovább

Hol vegyünk tejet?

A tejek akciós ára 179 forinttól indul, de 3,5 százalékos is alig több mint 200 forintért is a kosárba kerülhet.

A magyar piacon 2013-ban 43 százalékkal csökkent a tejtermékek importja éves szinten, a külföldiek helyét a hazai termékek foglalták el - mondta csütörtökön Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tejágazatról tatott sajtótájékoztatóján.

 2
Tovább

Búcsúzik a bizarr nevű ételalkatrész

Keddtől, azaz február 18-tól hatályos az élelmiszerekben található, a szakemberek szerint komoly egészségkárosító hatású, úgynevezett transzzsírsav mennyiségére vonatkozó rendelet. Ennek értelmében tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot. Az Európai Unióban Magyarország a harmadik olyan ország, ahol szabályozzák az élelmiszerek transzzsírsav mennyiségét. A téma miatt margarinárkörképpel is jelentkező Mindenár.hu arra kereste a választ, hogy mik azok a transzzsírsavak, miért is veszélyesek az egészségre és miben változnak a jövőben az élelmiszerek. Kérdéseinkre a Wessling Hungary Kft. független laboratórium munkatársa válaszolt.

A Magyar Közlönyben már novemberben megjelent rendelet szerint a jogszabály azokra az olajokra, zsírokra, zsíremulziókra vonatkozik, amelyeket önmagukban vagy valamely élelmiszer összetevőjeként a fogyasztónak szánnak. Az állati eredetű zsírokban természetesen előforduló transzzsírsavakra azonban nem vonatkozik a szabályozás.

A rendelet 12 hónapos türelmi időt enged meg azoknál az előre csomagolt élelmiszereknél, amelyeket a jogszabály életbelépésekor már legyártottak, a gyártóknak és forgalmazóknak tehát egy évük van arra, hogy eladják a raktárkészletüket.

Mik is azok a transzzsírsavak?

"Az élelmiszerekben lévő zsírtartalom nem egyféle anyag, hanem sok zsírsav keveréke. Ez mindig az alapanyag függvénye és az adott növényre vagy állatra jellemző" - mondta a Mindenár.hu-nak Bakos Mária, a Wessling élelmiszer-biztonsági üzletága szakértői csoportjának vezetője. Ezek a zsírsavak tehát többfélék is lehetnek, ha például megnézünk egy részletesebb tápértéktáblázatot, a zsírérték alatt több adat is szerepelhet. Ez szabályosan úgy néz ki, hogy a zsírtartalom megjelölés alatt szerepel a telített, az egyszeresen, illetve a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya.

Kilók, árak, margarinok

A Mindenár.hu friss árkörképében a transzzsírvakkal összefüggésben gyakran emlegetett margarinok szerepelnek. A héten majdnem az összes boltlánc tett az akciós kínálatába margarint különböző márkájúakat eltérő árakon. A kevésbé ismert márkák és a boltok saját márkás termékeinek kilós ára 260 forinttól indul. Az Aldi félkilós tégelyben árult - alacsony (25 százalék) zsírtartalmú - margarinja 129 forintba kerül, a CBA saját, negyedkilós kockamargarinjáért 115 forintot kér. A Rama félkilós téglája 399 forint az Auchanban, de ehhez legalább két darabot kell venni, így a kilós ár 758 forit lesz. Emellett szerepel a kínálatban Delma félkilós tégelyes változata, amely 329 forintba kerül. A szintén tégelyes Rama és Flora több versenyzővel van jelen, a kiló áruk 998-1996 forint között szóródik.

A transzzsírsavak ez utóbbi kategóriába, vagyis a többszörösen telítetlen zsírsavak közé tartoznak. Nagyrészük az élelmiszerek feldolgozása következtében keletkezik úgy, hogy a szobahőmérsékleten hígan folyó növényi olajat hidrogénezéssel szilárd halmazállapotúvá alakítják. Így az ipar könnyebben fel tudja használni különféle élelmiszerek összetevőjeként. Ezek a zsírsavak feldolgozás után már nem távolíthatóak el az élelmiszerből, értékük csökkenését csak a technológia átalakításával, vagy az alapanyag cseréjével lehet elérni. (A transzzsírsavak természetéről, viselkedéséről, a részletes jogi szabályozásról részletesen itt olvashat.)

 0
Tovább

Húsz százalékkal eltérnek a Túró Rudi-árak

A héten több áruházlánc is árulja a Túró Rudi 8 szeletes csomagját. A legolcsóbb ajánlat 449 forint, de máshol 20 százalékkal drágább ugyanaz.

A most futó akciós hét egyik legérdekesebb szereplője a Pöttyös Túró Rudi, amelynek 6 plusz 2 darabos (összesen 240 grammos) kiszerelése mindjárt négy áruházláncban kapható.

Azonban az akciós árak közel sem azonosak, és itt most nem néhány forintról van szó. A legolcsóbb csomag 449 forintért kapható, a legmagasabb ár pedig 545 forint - derül ki a Mindenár.hu friss válogatásából.

Forrás: Origo

 1
Tovább

Trükkösen tört utat a boltokba az alacsony sertésáfa

Bár a  sertéshús áfájának csökkentése a boltban kapható termékek többségénél nem látszik, ám van egy megoldás, amellyel mégis. Egyszerűen fél sertést kell árulni, akkor érvényes az alacsonyabb áfakulcs. Több boltlánc már lépett is. 

A Metro január 2-tól, a CBA a múlt héten, az Auchan pedig ezen a héten bővítette kínálatát egy nem mindennapos termékkel, mégpedig a fél sertéssel.

Bár a fél sertést hazavinni és otthon vele dolgozni macerásabb, mint, ha a húspultokban kapható tarját vagy lapockát választaná a vásárló, a lépés nem véletlen, az ár ugyanis mindenképpen a fél sertés mellett szól.  

A fél sertésre ugyanis ma már nem a többi sertéstermékre vonatkozó 27 százalékos áfa, hanem a januártól 5 százalékra csökkentett kulcs vonatkozik.

A bolti félsertésárak két láncban lényegében azonosak: a CBA a múlt héten 649 forintért adta a fél sertés kilóját, az Auchan péntektől 648 forintért kínálja. A Metro-áruházakban pedig 786 forint a bruttó ár.

Cikkünk megjelenése után a Metro áruházlánc jelezte, hogy náluk azért magasabb az ár, mert szalonna nélküli, úgynevezett "lehúzott" fél sertést árusítanak "fej nélkül, lábbal". Ezzel szemben a másik két lánc bőrös fél sertést kínál, fejjel, lábbal. A Metro egyúttal közölte, péntektől 641 forintért adja a fél sertést, azaz ott lesz a legolcsóbb. (A hibáért elnézést kérünk.) Az említett árak nettóban 609-749 forint között szóródnak, vagyis a 27 százalékos áfával a bruttó ár 773-951 forint lenne.

Azt, hogy a félsertés árusítása nem a mindennapi menetrend része jelzi, hogy az Auchanokban és a Metrókban is csak megrendelésre hoznak fél sertést.

Út az 5 százalékig

A parlament egyébként tavaly ősszel fogadta el az 5 százalékos sertésáfáról szóló módosítást, amely lényegében azt mondta ki, hogy azt, hogy a termelők és a vágóhidak számíthatnak fel 5 százalékot az élő és a fél sertések után. Ez tehát nem eredményezte automatikusan a bolti sertéstermékek árának csökkenését, mert azokra ugyanúgy a nettó árra 27 százalékos áfát kell felszámítani.

Az 5 százalékos sertésáfa bevezetését a kormány az áfacsalások, számla nélküli értékesítés visszaszorítása miatt szorgalmazta. (A 27 százalékos áfánál nagy a csalással elérhető haszon, 5 százalékosnál már kevésbé, és a lebukással sokat kockáztat a termelő és a vágóhíd.) 

Ha tetszett ez a poszt, vagy a többi bejegyzés, akkor kövesse a Mindenár.hu-t a Facebookon!

Korábbi bejegyzések (az adott posztban szereplő árinformációk az adott hétre - időszakra - vonatkoznak, azóta jellemzően nem érvényesek):

Melyik tej üres? - tejiránytű a vásárláshoz

Felsorakoztak a tejfölök - spórolni is lehet velük

A boltláncok rangsora: mennyi bevétel termel egy dolgozó?

Mikor kerüljük el a boltokat?

Összecsaptak a csokik

Elbúcsúzott a drága liszt

A Penny betört a belvárosba

Figyelje a csokikat, a felét megspórolhatja!

 0
Tovább